Egy kis statisztika

Mielőtt még gyerekem született volna, olvastam egy olyan statisztikai adatot, hogy abban a  4 fős családban, ahol két gyerek van, egy olyan reggelen, amikor mindenkinek mennie kell valamilyen intézménybe (mukahely, iskola, óvoda), átlag 59-szer hangzik el a “gyere!” illetve “gyere már!” felszólítás. Soknak éreztem nagyon. Haj, de naiv voltam!

Kiderült, hogy mi fölülről erősítjük az átlagot a “bárhova indulás” esetén felhalmozódó 127-tel.

Igen, ám, de mióta a Nagy megtanult beszélni, más statisztikát is tudunk erősíteni: az a szó, hogy “anya” reggel 9-ig kb. 78-85 alkalommal hangzik el. És ilyen tempóban folytatódik estig. Az a baj, hogy nem normál, emberi hangon, hanem általában visítva: “ANYAAAAAAAAA” (ami normális családokban vészhelyzetre is utalhat, így sürgető beavatkozást kíván) . A fenti kiáltás után – hogy a számoknál maradjunk – 90 %-ban kolosszálisan fontos dolgok miatt kell odarohanni. pl.

“ANYAAAAAAAAA!! Nézd milyen ügyesen tudom tartani a kezem!”

“ANYAAAAAAAAA!! Nézd meg oldalról a szempillámat!”

“ANYAAAAAAAAA!! Nem tudod, mit akartam mondani?”

“ANYAAAAAAAAA!! Nem emlékszel, mit akartam játszani?”

…stb.

A Húgom ötlete volt, hogy a Kicsinek még véletlenül se tanítsam meg azt a szót, hogy “anya”, hanem ha a szövegkörnyezet igényelné, használjam inkább a Nagy nevét. Ha a Kicsiben ezt így sikerül rögzíteni, sok rohangálástól kímélhetném meg magam..

(erkölcsileg megkérdőjelezhető, de sok érv szól mellette)