Nincs nap röhögés nélkül

Láttam én a képeket neten, hogy Magyarországon már árulják a “Halogén” tököket (gondolom, mindenki ismeri már annak a zöldségesstandnak a fényképét, ahol ez igaziból ki is van írva),és hogy mindenki faragott már, meg ijesztő jelmezeket gyártott…stb, de valahogy nem éreztem, hogy bármilyen fronton is érintett lennék. Rosseb se gondolta volna, hogy a németek bármilyen formában… Tovább »

Ma délután a Nagy odajött hozzám, hogy segítsek felhúzni a cipzárat a nadrágján, mert ő nem bírja.Mondtam, hogy ez nem csoda.Ugyanis a Kicsi gatyáját vette fel.Egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy a térdéig ér. (erre én már nem tudtam mit mondani)... Tovább »

A Kicsi elkapott valami durva vírust. Az a neve, hogy “hiszti”.  Problémánként 30 perc nagyon hangos sírással jár, amikor is én nyugtatni próbálom, Férj értetlenül áll az események előtt, a Nagy pedig bemenekül valami zárható helyiségbe, mert nem bírja a zajt. Ma a Kicsire a hisztis sírás akkor tört rá, amikor az Apukája nem volt… Tovább »

Nehezen írok, mert vízhólyag van a tenyeremen.  Nokedliszaggatástól, persze. Megint. (Nagy szégyen ez egy olyan asszony lányaként, aki átlag családi ebédekre röhögve csinál 2 kiló lisztből nokedlit…Mert neki ez a legkönnyebb.) Na, de írok egy kicsit a napjaimról. Szívás mind. Az történt, Margit..szóval, töredelmesen bevallom, nekünk csak egy kocsink van. Amivel Férj jár dolgozni.  Elég… Tovább »

Azt teljesen elfogadhatónak tartom, hogy a Baba-mama klub foglalkozásának véget érésekor elmosogatjuk a csészéinket, poharainkat és visszahelyezzük őket azokba a konyhaszekrényekbe, amikre kívülről rá van ragasztva egy fénykép(!) arról, hogy annak milyennek kell lennie belülről (mármint a poharak-csészék elhelyezkedéséről és sorrendjéről), de bevallom, azon meglepődtem, hogy amikor már vettem a cipőmet, (azok az anyák, akik… Tovább »

Facebookra vittem a Hurkát (innen már csak egy kis lépés a tőzsde).Itt van. Azt hiszem.Azt mondták, ebben a modern korban ez már természetes.Persze nem nekem.Ezzel a lendülettel majdnem az Instagramot is megmásztam, de az a vonal befulladt.Kevés voltam.... Tovább »

Jártam már a helyi postán korábban is, semmi gond nem volt, nagyon talpraesetten ügyintéztem. Férj akkor el is mondta, hogy hogy van a boríték németül és akkor tudtam is. Ez alkalommal kicsit bizonytalanabb voltam, de inkább nem kérdeztem, mert én itthon állandóan szekírozva vagyok a nagyon gyenge memóriám miatt (szerintem a fontos dolgokat megjegyzem. vagyis… Tovább »

A lakásunkban a Nagy szobáról szobára kergeti a Kicsit.Az fejvesztve menekül.Közben párbeszédben ordítanak egymással:– ÁLLJ MEG, MERT MEG AKAROM SZAGOLNI A NYÁLADAT!!!– NÁÁÁÁÁÁÁJN!!! (Biztos ezt is tőlem látták…Lehet, hogy nem kellene állandóan mások nyálát szagolgatnom:)... Tovább »

Aki olvasott plafonmanó és pónidiszkó történetéről, az számíthatott rá, hogy ismét útnak kell indulnunk, de ezúttal vissza, Németországba. Kiharcoltam egy kis vezetést Férjtől. (Harcolni azért kellett érte, mert egyszer, még régebben egy ilyen hosszú úton nagyvonalúan felajánlotta a lehetőséget, amivel éltem is. Szépen beszálltunk, el is pöffeszkedett az anyósülésen, hogy ő akkor majd ott pihikézik-eszik-alszik… Tovább »

Úgy alakult, hogy pár éve vettünk egy kis földet Férjjel, hogy parasztok lehessünk. (Részletekkel senkit nem untatnék, akit érdekel, itt nézelődhet.) Lényeg, hogy ezáltal lettek új “szomszédaink”, fogadott nagyszülők, “pincebarátok”. Páran 60 év felettiek. A többiek inkább hetvenesek. Mindenki nagyon rendes velünk. Szerintem ez azért van, mert UFÓ-nak néznek minket: harmincas éveink elején, önszántunkból vettünk… Tovább »