Nyelvlecke. 3. fejezet. A postán.

Jártam már a helyi postán korábban is, semmi gond nem volt, nagyon talpraesetten ügyintéztem.

Férj akkor el is mondta, hogy hogy van a boríték németül és akkor tudtam is.

Ez alkalommal kicsit bizonytalanabb voltam, de inkább nem kérdeztem, mert én itthon állandóan szekírozva vagyok a nagyon gyenge memóriám miatt (szerintem a fontos dolgokat megjegyzem. vagyis sajnos azokat se mindig…)

Szóval, nem agyműtétet kellett végrehajtanom a postán, csak egy borítékot venni, bélyeggel.

Bementem, köszöntünk egymásnak németül, minden nagyon jól alakult.

Aztán kértem egy borítékot.

“-Einen Umtausch, bitte!”

Néz hülyén.

Első gondolatom az volt, hogy nem lehet nagy észlény ez a nő, ha ő itt a postáskisasszony és nem érti meg a borítékot németül…

Gondoltam, segítek neki: meglobogtattam a levelet, amit a borítékba akartam rakni és újra elmondtam, tagoltabban (és hangosabban), mintha ő lenne a külföldi:

“-ÁJ-NEN UM-TÁ-US, BIT-TE!”

Kicsit még zavarodottabban nézett, mint az előbb.

Ekkor nagyon magas szintű activity-s mutogatásba kezdtem.

Láttam, hogy fény gyúlt a szemében.

Visszakérdezett.

És akkor hirtelen rájöttem, melyikünk igazából a hülye.

Segítek.

Nem ő.

“dánkesőn-köszönés-integetés-húzáshaza”

(Aki nem olyan jó németből, mint én – mármint, ha van ilyen – annak leírom, hogy a der Umtausch cserét jelent. A boríték németül der Umschlag. …khm..talán nem voltam elég egyértelmű)