8 eurós veszteség

Nos, hol is kezdjem.

A Programot én szerveztem, persze. 

A helyieket én szoktam. 

(Apa csak csodálatosan fantasztikus programokat szervez, pl. reptér-látogatás pilótafülkébe üléssel.)

Elöljáróban két dolog.

1. Férj nem egy “cicás fiú”. (Én se vagyok oda a macskákért, de ez mellékes.)

2. Minden a Nagy hibája.

Szóval, azt találtam ki, hogy szombaton kitakarítanék.

A változatosság kedvéért most gyerekek nélkül, hogy látszódjon is, amit csináltam.

Tudom, nagyok az igényeim.

Apának mondtam, hogy 2 órát pesztrálja házon kívül a kölyköket.

Erre szerveztem a Programot nekik. 

Macskakiállítás.

Így leírva, első hallásra ártalmatlannak tűnik, semmi rossz nincs benne.

Ezt jó előre meg is beszéltük, minden rendben volt.

Szombat reggelre az volt a koncepció, hogy elmegyünk együtt a boltba családilag (mert..hm..Apa nem megy a két gyerekkel többé hármasban boltba..volt egy megrázó élménye szegénynek.). Utána engem hazavisznek, ők meg eltűznek otthonról. 

Szóval, a Nagy hibája minden, mert nagyon durván rátört az “öltözködős-korszak”. Folyton azon gondolkozik, hogy holnap/Karácsonykor/a szülinapján/1 óra múlva mit fog felvenni. Szombat reggel is pörgős szoknyába vágta magát. A Kicsi sem szeretett volna lemaradni, úgyhogy őt is ki kellett csinosítanom (igen, még nincs 2 éves és TUD sírni a szoknyáért). Apa is jóképűre öltözött fel. Én meg egyszerűen nem akartam, hogy azt higgyék, hogy “Itt jön az a jóképű Apuka a gyönyörű kislányaival meg a totál lepattant feleségével.”

Szóval, én is kicsíptem magam szépen.

(Ha valaki elvesztette volna a fonalat: még mindig a helyi boltba indultunk.)

A bevásárlás viszonylag zökkenőmentes volt (mintha két rohangáló kecskét vezettünk volna póráz nélkül).

Aztán hazahoztak.

Nem nagyon volt kedvem levenni a szép ruhámat és a kiseggesedett macinacimban nekiállni felnyalni a lakást.

Férj is aduászos-duruzsolósra vette a figurát:

Aduász1: “olyan csinos vagy, nagyon tetszel, gyere el velünk”

Aduász2: “Legalább néha együtt lehetne a család”

Aduász3: “Délután majd segítek kitakarítani”

Velük mentem persze, mivel senki nem ordított a fejemben, hogy CSAPDA!!!!!

Már parkolóhelyet is alig találtunk.

Itt lehetett volna gyanús. De nem.

A bejáratnál kiderült, hogy belépős a műsor, de csak a felnőtteknek.

Igen erős volt a gondolat, hogy beküldjük a gyerekeket kettesben. Ingyen.   

Én csak attól féltem, hogy büdös lesz.

Nem volt.

Nehéz szavakkal leírni az élményt.

Nos, ezek a macskák tisztábbak voltak mint egy átlagovis.

Vagy átlagfelnőtt.

Kis családunk így nézett ki a kiállításon:

1 darab, sokkos állapotban lévő, üveges szemmel, gépiesen mozgó apa, aki mintha azt mormolgatta volna, hogy “hova került”, hogy “mit lehetne ezekkel a macskákkal csinálni” és valami érthetetlen okból engem hibáztatott, amiért ott voltunk

1 darab anya (én), aki szörnyülködve nézte a padlószőnyeges ketrecben lévő, baldachinos ágyban fekvő, hellokittys cuccokkal játszó macskákat és arra gondolt, hogy az ő igazi, falusi, jó értelemben vett paraszt felmenője, Jóskapapa fel se tudná fogni azt, amit itt lát.

2 darab kiskorú, akik rohangálnak macskától macskáig és hangosan üvöltenek, hogy NÉZD, ANYA, MACSKA!!!! vagy “ANYA! NYÁÚÚÚÚ!” (Jó bevallom, volt egy macska, ahol a Kicsi megtévedt a mintázata miatt és azt üvöltözte, hogy HA-HÓÓÓ,  jelezve, hogy tigrist látunk…)

(Legalább ők örültek.)

Végezetül, megmutatom, mennyi a havi bérleti díjunk:

 (Ennek az ára. Mondjuk, ezen is elférnénk mind a négyen 🙂

Ketrecek tetején fotómontázs a kis lakóról:  

ANYAAAA! NYÁÚÚÚÚÚ!

(szuper, kicsim)