Együtt a család vasárnap, ez nagyon jó!
Bár az eső sajnos esik, ez a mi kedvünket nem szegte, mentünk kifelé a gyerekekkel egy kis sétára.
Mosolyogtunk, örültünk egymásnak.
A gyerekek pocsolyákba ugráltak és alkalmanként hasra estek a sárba.
Minden tökéletes volt.
Aztán hazajöttünk.
Úgy ítéltük meg, hogy a gyerekeket nem kellene végigengedni a lépcsőházon, hanem egyből az alagsori mosókonyhába vittük őket, hogy a külső réteg ruházatuk a mosógépbe kerüljön.
(Alagsori mosókonyha. Wow! Mint az amerikai filmekben. Főleg a thrillerekben…)
Nem szaporítom a szót.
Amikor felmentünk a lakásunk ajtaja elé, Férj nem túl vidám (mondhatnám: dühödt) arccal közölte, hogy mivel bent felejtettem a zárban a kulcsot (belülről), ezt az ajtót most nem fogjuk tudni kinyitni (kívülről).
(Nem hiszem, hogy hibáztatott. Nem is úgy nézett rám…)
Ezt követően ő próbálta megoldani a problémát különböző szerszámokkal (nem ment), mi pedig üldögéltünk a gyerekekkel egy lépcsőre terített szőnyegen.
Amikor épp nem tartózkodott fent velünk, én titokban kivettem egy hullámcsattot a hajamból és fontoskodva buzeráltam vele a zárat.
(Magamban elképzeltem, hogy diadalittasan közlöm vele, hogy ez tényleg úgy megy, mint a filmeken…)
Természetesen nem sikerült.
Közben megérkezett hozzánk vendégségbe a sógorom is.
Mondtam neki, hogy bátran válasszon magának lépcsőfokot és érezze otthon magát.
Mert lehet, hogy a külső dekorációból származó csokitojás lesz az ebéd.
Szerencsére a lakásban egy ablakot tárva nyitva hagytam.
Már csak létrát kellett szerezni.
Egy baj volt: délre harangoztak.
Az itteni emberek tényleg ilyenkor ülnek le a damaszttal terített asztalhoz, és elkezdik kiszedni a tányérjukba a gőzölgő levest.
Egyáltalán nem kínos átmenni egy létráért.
Végül is a nyelvtudás miatt Férjé lett a nemes feladat.
Én is szívesen mentem volna, de ki tudja, mivel jövök haza…
Lényeg, a lényeg.
Szuperhős Férj szerzett létrát és bemászott az első emeleti ablakunkon.
Majd belülről kinyitotta az ajtót.
(Azt, hogy ez hogy történhetett, a gyerekek még most sem értik. Apa egy varázsló!)
Hát, nálunk így telt…
Óriási! Csak így tovább!