1. A valóság
Kopogtattak.
(Német anyanyelvű) nem kedves szomszédasszony állt az ajtóban.
Panaszkodott.
Németül.
Hangosak a gyerekek.Mármint a mieink.
(Ezzel a résszel nem vitatkozom. Tény, hogy nem csendesek.)
Futkároznak a lakásban és ezzel dübörögnek nagyon.
Ha nem hiszem, menjek le és hallgassam meg.
Hebegtem-habogtam, szabadkoztam, elnézést kértem.
Ígértem.
Becsuktam az ajtót.
Sebzetten.
A rá következő napokban veszekedtem, gyerekeket csitítottam.
Nem jó hangulatban.
2. Ahogy történnie kellett volna
Kopogtattak.
(Német anyanyelvű) nem kedves szomszédasszony állt az ajtóban.
Panaszkodott.
Németül.
Hangosak a gyerekek.Mármint a mieink.
(Ezzel a résszel nem vitatkozom. Tény, hogy nem csendesek.)
Futkároznak a lakásban és ezzel dübörögnek nagyon.
Ha nem hiszem, menjek le és hallgassam meg.
Felderült az arcom.
Mondtam neki, hogy örülök, hogy el tudnak utazni nyaralni.
Igen, szívesen kivisszük helyettük a kukákat.
És biztos nagyon jó lesz, hogy tudnak majd futkározni a tengerparton.
Jó utat kívántam.
És mosolyogva becsuktam az ajtót döbbent arca előtt.
Azért van különbség a két verzió között, mert
1. Lépcsőházi szónok vagyok. Szinte mindig utólag jutnak eszembe a sziporkák.
2. Egyre több mindent értek németül (amit ő mondott, abból sajnos mindent), viszont egyáltalán nem tudok normális mondatokkal “visszavágni”. (Viszont a szomszédék nem tudják, hogy egyre több mindent értek. Simán benyelték volna a 2., kicsit félreértett verziót.)