Előzmények
Hetek óta nélkülöztük esténként Apát/Férjet.
Munka után ugyanis próbákra járt késő estig, nagyszabású koncertre készültek.
Egy idő után ez mindenkit rosszul érintett.
Férj morgolódott, hogy nem látja a gyerekeit, és nem halad semmit a kertjével.
A gyerekeken érződött a “ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek” szindróma.
És én..
..nos én kezdtem idegileg teljesen leamortizálódni.
Délutánonként a Legkisebb-bel begyűjtöttük a Nagyokat az intézményekből, aztán elkezdődött az udvaron az öltözz át-ne mássz fel-gyere le-ne egyél földet – ne etesd a kutyát földdel – ne öljétek egymást – gyertek be – mondom GYERTEK BE – GYERTEK BE AZONNAL – moss kezet – szappannal – kutyaszagú, úgyhogy SZAPPANNAL – csinálj leckét – ne nyavalyogj- nem tévézhetsz, amíg leckét ír – mássz le onnan – ne kukázz – ne egyél szemetet – fürdés – ne folyasd ki a vizet – csukd be a zuhanykabin ajtaját – már megint bent tapicskol a Legkisebb. ruhában, persze – gyertek már vacsorázni – egyetek – ne finnyázz – asztal fölött egyél – egyetek már, könyörgöm – mossatok fogat – ennyi idő alatt nem lehet fogat mosni – megnézhetitek a Csűrcsavarintót – ne veszekedjetek a takarón, hozok másikat – max.1 mesét olvasok – lekapcsolhatjuk az éjszakai fényt, ha nem akarjátok – ne bőgj már, visszakapcsolom – aludjatok, ne beszélgessetek – kihegyezem a ceruzákat holnapra – kikészítem a ruhákat – a Kicsi szomjas – a Legkisebb még rója a köreit – a Kicsinek pisilnie kell – a Legkisebb kiborította a kockákat – a Kicsi sír, mert rosszat álmodott- amíg nem alszol, nem tudsz rosszat álmodni – a Nagyok alszanak – az ágyra fekszem hason – a Legkisebb a hátamra pattan és GYÍ, PACI, GYÍ üvöltéssel lovagol- 1 óra múlva elalszik végre – ágyába teszem – csak egy pillanatra hasra fekszem tévét nézni, utána elpakolok – Férj hazajöttére ébredek, arccal a kanapéban.
Mért mentünk el a koncertre?
Férj hozott jegyeket a délután 3-kor kezdődő előadásra.
A koncert jó buli. (Voltunk már a gyerekekkel szabadtéren és semmi gond nem volt.)
A Nagynak szülinapja volt azon a napon és így tudott találkozni az apukájával.
Szeretem a koncerteket, ahol Férj zenél, mert ilyenkor elfelejtem a “hétköznapok búját-bánatát” és újra csak azt látom, hogy vonzó és tehetséges és szívesen megismerkednék vele és lennék a felesége és szülnék neki három gyereket. Mondjuk kislányokat. Szóval, ez kell a házasságunknak is.
Milyen volt a koncert?
Hááát…
Mindenki szépen felöltözött, javarészt hercegnőnek. (a Kicsi rendesen, koronával)
Két egymás utáni sor középső 3 ülését birtokoltuk. Mama, papa, én és a három gyerek.
(Elöl mama+ 2 gyerek.Hátul papa, én és egy gyerek. )
Remek lesz minden. Van ennivalónk, innivalónk, cumink és 3 felnőttünk a 3 gyermekre.
10 perccel a kezdés előtt foglaltuk el a helyeinket.
A koncert kezdetén minden résztvevő bevonult a színpadra és az izgatott, csendes, várakozó másodperceket csak a Legkisebb ordítása törte meg, hiszen akkor mászott át tizenkettedszerre a két üléssor között és beverte egy székbe az arcát.
A 7. percre már evett, ivott, cumizott és kiakadt, úgyhogy ekkor másztam ki vele a kedves padtársaimon keresztül.
A nézőtér mögött eléggé lenyugodott, elsétálgattunk, hallgattuk (de nem láttuk) a zenét.
Egy idő után jött anyósom (ő is kimászott a sorából), mondta, hogy szerinte ez a gyerek álmos, hozzam be a babakocsit a kocsiból és ő ellesz vele, én meg visszamehetek koncertet nézni, hallgatni, mégiscsak az én Férjem (az ő fia) zenél.
Babakocsi be, anyósom a Legkisebbel el, én pedig diszkréten visszamásztam a padtársaimon keresztül a bandámhoz.
(Itt megjegyezném, hogy a másik oldalunkon ült Férj egyik jó barátja, aki a kisfiával apanapot tartott, szintén a koncertet élvezve. Ők a 9. percben távoztak, mert a kisfiú így akarta.)
A Kicsi az érkezésemet követő 2. percben az ölembe mászott.
Innentől kezdve melege volt – levettük a trikóját – fájt a lába – beült az ölembe – nem rúgta meg az előtte ülő nénit, csak én láttam rosszul – táncolni akart- felállt a 2 sor közé- elfáradt és visszaült – feltett ezerkétszázhetvennégy kérdést – amikor 1000 válasz után mondtam, hogy most egy kicsit hallgassuk a koncertet, hisztire húzódott a szája, de megúsztuk szerencsére. A nyakamra tette a hajpántját, kiszedte a hajgumimat, abból lett karkötője, a láncát pedig az arcára húzta.
Eközben a Nagy a lábával rúgta érintette meg a vállamat, amikor valami fontosat akart megosztani, például azt, hogy a karkötőjét sikerült hajpántként a fejére húznia.
Szerencsére a Papa szociálisan viselkedett és segített, ahol tudott.
A koncert végén sokat tapsoltunk, sikítoztunk, amikor Apa neve elhangzott, majd a villany felkapcsolását követően nem nézve padtársainkra, kivonultunk.
A Legkisebb persze egyáltalán nem aludt, végig pörgött a színfalak mögött és ha a Mama esetleg rászólt, sértődötten hanyatt feküdt a földön és még a szemét is becsukta, hogy ne is lássa az őt rászólással megbántó felnőttet.
Tanulság
Volt kb. 2 csúnyán néző emberke, akiket egy kicsit megért a gyermektelen régi énem.
A háromgyerekes anyuka énem viszont nagyon szeretné, ha egy koncerten természetes lenne, hogy vannak gyerekek (sajtkukaccal a fenekükben), néha beszélnek is (de szerencsére ez a hangos zenétől ritkán hallatszik), cserébe eszméletlenül lelkesek, rácsodálkoznak a fényekre és gyakran ők az egyetlenek, akik felállnak táncolni.
Mi a következő alkalommal is elmegyünk, mert elég muzikális a család, kellenek az ilyen élmények és azon a koncerten, ahol eléneklik Várnai Zseni: Amikor még piciny voltál című versét, szerintem van helyük a gyerekeknek.
Szóval, köszönjük az élményt, Voisingers! 🙂