<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Nincs nap röhögés nélkül</provider_name><provider_url>https://napihurka.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Röhögő</author_name><author_url>https://napihurka.cafeblog.hu/author/rohogo/</author_url><title>Rendhagyó történet</title><html>&lt;p&gt;A nyár telik, a vidám sztorik gyarapodnak, minden nap írni akarok a blogba, és most írok is, de előre szólok: ez ma más lesz.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Éjjel meghalt a Papám.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Az utolsó nagyszülőm is elment.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Nehéz szavakat találni, mert úgy érzem, vele együtt elment a gyermekkori nyaraim utolsó tanúja is.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;A nyaraké, amiket a mátrai kis faluban töltöttem. Velük.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;A nagyszüleim a szó legtisztább értelmében vett egyszerű parasztemberek voltak. Szorgalmasak és jólelkűek. Mi, unokák mindig a fontossági lista tetején álltunk, mindent megtettek értünk. Egyikőjüknek se volt könnyű élete, de nem emlékszem panaszra. Szerencsére értették a humort, sokszor röhögtük velük könnyesre magunkat.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Papával kapcsolatosan is több vidám történet van nyilvántartva a családban. (A Nagynak például már többször mondtam, hogy úgy eszik, mint a Jóskapapa: egy darab ételt mindig hagy a tányérján, mert &quot;aki mindent megeszik, az bélpoklos&quot;. )&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Nem tudok máshogy emlékezni rá, mint egy történettel, ami szintén legendás lett a családunkban.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Kiskamasz lehettem, amikor egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Jóskapapa és a Mama somolyognak, susmusolnak, nevetgélnek.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;(Feltűnő volt, mert inkább zsörtölődő házaspár voltak mindig is.)&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;A konyhában voltunk mindnyájan, amikor hirtelen megfogták egymás kezét és - mint a friss házasok nászút után - széles vigyorgással közölték, hogy szeretnének bejelenteni valamit.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Mondjuk én biztos voltam benne, hogy gyerekük lesz (bár a Mama már 50 fölött volt) és ahogy oldalra sandítottam, szerintem a szüleim is ilyen gondolatkör mentén mozogtak.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Ótejóég, mi lesz itt.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Papa eztán komótosan, picit pironkodva bejelentette:&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;- Úgy döntöttünk a Mamával- itt évődő egymásra tekintés-, hogy veszünk egy csüngőhasú malacot!&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Volt olyan ott a konyhában, akiből megkönnyebbült sóhaj szakadt ki, volt aki röhögött (mi, a gyerekek) és olyan is akadt, aki félrenyelt valamit (gondolom, a nyálát).&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Az én búcsúm ilyen, tele van történetekkel.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Kedves Papa!&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Remélem, együtt vagy a Többiekkel.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Lehet, hogy már kártyáztok is a Násszal.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;(és persze csaltok, ahogy mindig).&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Nagyon hiányoztok.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&nbsp;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&nbsp;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&nbsp;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&nbsp;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&nbsp;&lt;/p&gt;</html><type>rich</type></oembed>